Hogyan közeledjünk Istenhez? Avagy a liturgia fontossága.

Istentiszteletre menni a keresztyén ember legfontosabb kötelessége.

A mai modern evangelikál keresztyénség egyik alapfölvetése, hogy Isten alig várja, hogy mi emberek felvegyük vele a kapcsolatot. A Bibliát Isten „szerelmes levelének” is szokás hívni, amelyben Isten alig várja, hogy az ember végre kinyissa a Bibliát és olvashassa, hogy Isten mennyire szereti őt. Szinte könyörög a kegyeinkért. Több gyülekezet tótágast áll annak érdekében, hogy hogyan lehetne az evangélium üzenetét még emészthetőbben „eladni” a mindent megkérdőjelező és mindenben kételkedő, a vallástól idegenkedő embereknek. Ennek érdekében igyekeznek a vallást fiatalosabbá, „menőbbé” és „relevánsabbá” tenni. Rengeteg programot csinálnak a fiataloknak, legyen az filmklub, ifiklub, fociklub, angolklub, ilyen klub meg olyan klub. Az istentiszteleteken igyekeznek minél fiatalosabb zenéket behozni: dobot, gitárt és a fiatalokat megszólító könnyűzenét. Nincs többé templombajárós ruha és cipő; mindenki úgy jön ahogy van, ahogy éppen neki jól esik. Az istentisztelet tele van tűzdelve személyes beszámolókkal, viccekkel, pantomimokkal, gyermekeknek szóló bábjátékokkal, kiscsoportos beszélgetésekkel és még hosszasan lehetne sorolni mivel. Mindegy, hogy hogyan, csak valahogy be kell vonzani az embereket a templomba és a gyülekezetbe bármi áron. Hiszen tudjuk: Isten alig várja, hogy megossza velünk az Ő „szerelmes levelét”. Mindegy, hogy közelítjük meg, csak menjünk! Úgy fogad, ahogy vagyunk! A Bibliát olvasó keresztyén ember fejében azonban felmerül a kérdés: ilyen a Biblia Istene? Ennyire ránk van már szorulva? A válasz egy határozott NEM! Képzeld el, Istennek nem mindegy, hogy hogyan közelítjük meg és nem, Isten nincs a legkisebb mértékben sem ránk szorulva.

A reformáció 500. évfordulójára emlékezve érdemes lenne elmozdulni Machiavelli pragmatizmusától és odafigyelni a Biblia szavára. Istennek nem mindegy, hogy hogyan közeledünk hozzá, sőt az ilyen gőgös emberi magatartást, miszerint Isten határtalanul boldog, ha szabadidőnkben éppen méltóztatunk elmenni istentiszteletre Isten egészen egyszerűen megveti és inkább az Ő haragját vívja ki.

Ha figyelmesen olvassuk az Ó- és Újszövetséget, világosan láthatjuk, hogy mivel Isten szent, ezért halandó ember nem közelítheti meg csak úgy. Mit jelent az, hogy Isten szent. A szó azt jelenti, hogy „elkülönített” és „félretett” vagy „elválasztott”. Isten elsősorban a teremtéstől különül el. Ezt nevezzük teremtő-teremtmény dichotómiának. Isten nem része a teremtett világnak és a teremtett világ sem részese Istennek. A teremtés könyvében Isten a világ teremtése előtt már van (1Móz 1,1). Másodszor, Isten szentsége azt jelenti, hogy Ő bűntelen, de a teremtett világ, az ember bűnbeesése miatt, bűnös. Mi is a bűn? A bűn Isten törvényének a megszegése (1 Jn 3,4). Sajnos ezt a tanítást is minduntalan felvizezik, miszerint a bűn „céltévesztés” és „nem teljes életet élni”, „kimaradni Isten csodálatos tervéből” stb. A biblia ezzel szemben azt tanítja, hogy a bűn következménye pedig a halál. Ha egy bűnös teremtmény Istenhez mer közeledni, annak meg kell halnia. Isten szentségéről még sok mindent lehetne itt írni, de most nem ez a cél. Ennyi is elég ahhoz, hogy világos legyen, hogy alapesetben az ember nem közelíthet Istenhez.

Isten azonban, könyörületes és irgalmas lévén, adott egy utat, hogy az ember örökké el ne vesszen bűneiben, hanem örök élete legyen (Jn 3,16). Ádám és Éva a bűneset előtt még szabadon megközelíthette Istent, de bűneset után Isten kiűzte őket az Ő kert-templomából (1Móz 3), de egyben meg is ígérte, hogy e kiűzetés nem végleges, hanem csak egy időre szól (1Móz 3,15). Addig is pontosan előírta, hogy hogyan lehet az embernek közelednie hozzá. Ezt tudta már Káin és Ábel, hiszen tudták, hogy milyen áldozatott kellett bemutatniuk. Több ezer évvel később Isten mindezt kodifikálta Mózes törvénykönyvében (jellemzően Mózes 3. könyve), ahol Isten öt „mozzanatban” foglalja össze azt, hogy bűnös ember hozzá közeledjen.

1. Az ember nem keresi Istent, ezért Isten az, aki kezdeményez az ember felé. Ezt nevezzük Isten hívásának. Isten, az Ő imádatára hív minden embert. „Mindezt hallva ez a dolgok summája: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez az ember legfőbb dolga!” (Préd 12,13).
2. Az ember bűnös és emiatt meg kell halnia. Isten az Ő irgalmából elrendelte, hogy ne az ember haljon meg, hanem elküldte az Ő egyetlen Fiát Jézus Krisztust, hogy Ő haljon meg helyette. Jézus kereszthalálára az Ószövetségben a bűnért való áldozat mutatott. Egy ártatlan állat vérét kellett kiontani, hogy az áldozót egyáltalán meghallgassa Isten. Maga az áldozat (3Móz 1,2) a „korbán” szó, ami azt jelenti „közeledni”. Helyesen olvasva „Beszélj Izráel fiaival, és mondd meg nekik: Ha valaki közületek közeledni akar az ÚRhoz, jószágotokból marhát és juhféléket áldozzatok.”
3. Csak ezt követően lehetett bemutatni az ún. egészen égő áldozatot vagy szó szerint „fölemeltetési” áldozatot. Ekkor az áldozó már „tiszta” volt a bűntől és lélekben mehetett Isten elé a Mennybe. Isten itt beszélt hozzá és Igéje által megszentelte. Az áldozó hálából Isten elé vitte keze munkájának gyümölcsét (gabonaáldozat és italáldozat).
4. Ezt követte a békeáldozat, ami az egyetlen olyan áldozat volt, amelyet az áldozó és a pap együtt fogyasztott el.
5. Végül pedig a pap megáldotta és kiküldte az áldozót.

Nagyon röviden ez volt az ószövetségi liturgia. Na igen ám, de Jézussal minden megváltozott, mondják sokan. Nos, ez annyiban igaz, hogy Ő a tökéletes áldozat, amire az ószövetségi áldozatok mindig is mutattak (Isten Báránya, Élet kenyere stb.), de csak azért, mert Jézus bemutatta az Istennek tetsző áldozatot, vajon változott-e az, ahogyan a hívő ember megközelíti Istent? Jézus maga mondja, hogy nem eltörölte a törvényt, hanem betöltötte „”Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.” (Mt 5,17) Mivel Jézus kétszer is elmondja, hogy nem eltörölni jött, ezért a betölteni az égvilágon mindent jelenthet (nyilván túlozva) csak azt nem, hogy eltörölni. Jézus betöltötte az állatok és végső soron az ember helyét, amikor meghalt a kereszten, de nem törölte el azt, hogy Istent meghatározott módon kell továbbra is megközelíteni! Az egyház mindig is hitte ezt és így alakult ki az istentisztelet sorrendje:

1. Isten hív.
2. Isten megtisztít a bűntől (bűnvallás).
3. Isten megszentel az Igéjével (Igeolvasás és Igehirdetés). Erre pedig imádsággal és hálaadással válaszolunk (tizedek és felajánlások).
4. Isten és ember között immár béke van és így egy asztalhoz ülnek (Úrvacsora).
5. Isten megáldja és kiküldi a keresztyént, hogy hirdesse és tanítványozza a nemzeteket (Mt 28,18-20).

Ha jobban belegondolunk, melyik keresztyén felekezetben kezdjük az Istentiszteletet kiküldéssel? Esetleg úrvacsorával? Még a leglazább gyülekezetben sem ez a sorrend. De akkor miért idegenkedünk a liturgiától? Valójában nem idegenkedünk tőle. Mindenki követ egy liturgiát! Valamelyik gyülekezetben lehet, hogy a liturgiától és minden ósdinak tűnő vallásoskodó dologtól ódzkodva „spontán” személyes beszámolókkal kezdik az istentiszteletet. Máshol pedig lehet, hogy egy kis pantomim előadással, vagy különleges énekkel kezdenek. Megint máshol, hogy ne legyenek „begyöpesedettek”, az lett a liturgia, hogy minden héten más és más „spontán” sorrendet követnek, ahogy a lélek őket vezérli. Azaz mi történt? Nem az a kérdés, hogy liturgia vagy spontán, lélektől vezetett az istentisztelet, hanem az, hogy milyen liturgiát, kinek a liturgiáját követik. Emberekét vagy Istenét?

A Biblia világosan tanítja, hogy az ember a lelke mélyén állandóan lázadozik Isten ellen és nem szeretné, ha Isten előírná neki, hogy mi a kedves közeledés feléje. „Örüljön, hogy egyáltalán közeledek!” – gondolhatja magában. A liturgia szó jelentése: szolgálat. Isten az embert eleve szolgálatra teremtette és emiatt az ember nem tud mást tenni mint szolgálni azaz liturgiázni. És mivel ez így van, ha már mindenképpen cselekszünk valamilyen liturgiát, akkor mennyivel inkább Istennek tetsző, ha mindezt nem a saját eszünkre és elképzelésünkre támaszkodva tesszük, hanem Isten kijelentett Igéje alapján. A mi gyülekezetünkben emiatt is igyekszünk ezt a biblikus liturgiát követni.

Ez nem azt jelenti, hogy nincs helye a különböző ifjúsági programoknak és személyes beszámolóknak stb. De ezeknek nem a heti úrnapi istentiszteletükön van a helyük. Annak a kerete és menete ugyanis Isten Igéje által pontosan meg van határozva.

Még egy gondolat. Isten nyilván elnézi az emberi tudatlanságot e téren és ha valaki jóhiszeműen, nem éppen helyesen közelíti meg Istent, nem fogja az Úr az ilyet haragjában lesújtani, mint ahogy a Sínai-hegy lábánál tette. Fontos, ugyanakkor, hogy ha viszont már tudjuk az igazságot, akkor engedelmeskedjünk annak és ne felejtsük, az engedelmességünkön Isten áldása van. Szereted Isten? Szeretnéd építeni itt a földön Isten országát? Szeretnéd látni, hogy a nemzetek Isten tanítványai legyenek? Ha igen, akkor neked kell példát mutatnod abban, hogy hogyan kell keresztyénként ezt a hatalmas és könyörülő, szerető Istent a neki tetsző módon megközelíteni.