A reformáció szétzúzta az egységek nyugati keresztyénséget és megszűnt az egységes történelmi keresztyén anyaszentegyház. Ezt először az 1555 augsburgi, később pedig az 1648-as westfáliai béke intézményesítette. Addig ugyan csak három felekezet jött létre (katolikus, evangélikus, kálvinista), de hamarosan egyre több felekezet és szekta ütötte fel a fejét. Többekben megfogalmazódott, hogy hogyan lehet megállapítani, hogy ezek a felekezetek valóban Jézus Krisztus Egyházának tagjai-e?
A reformátorok alapvetően három feltételben látták teljesülni az igazi egyház külső jegyeit. Ezek pedig ezek voltak: az Ige tiszta hirdetése; a sákramentumok kiszolgálása; és az egyházfegyelem gyakorlása. Vegyük végig ezt a három pontot és vizsgáljuk meg, hogy ezek a mai magyarországi gyülekezetekben mennyire, vagy egyáltalán érvényesülnek-e.
Az Ige tiszta hirdetése:
Alapvetően elmondható, hogy valamennyi protestáns evangéliumi gyülekezetben ez a feltétel többé-kevésbé teljesül. Azért csak „többé-kevésbé” mert mivel a földön nincs egy olyan felekezet sem, amelyik „tökéletesen” ismerné a Szentírás valamennyi igazságát. Isten örökkévaló és ezért Igéjét egy örökkévalóság lesz tökéletesen megismerni. A legalapvetőbb igei igazságokban: hogy mi a baj ezzel a világgal és mi erre a megoldás majdnem mindegyik evangéliumi felekezet hirdeti. Ennek megvalósításában vannak fontos különbségek ugyan (pl. ki mit gondol Isten szuverenitásáról, az ember teljes romlottságáról, női lelkészség stb.), de talán elmondható, hogy többnyire az alapokban egyetértünk. Felekezetünk azonban konzekvensen ragaszkodik a konzervatív, markánsan kálvinista és konzisztensen biblián nyugvó tanításokhoz.
A sákramentumok kiszolgálása
Nos, ezen a ponton jelentősen eltérnek a hazai felekezetek álláspontjai. A történelmi egyházak nézetei között alapos eltérések vannak (transzubsztanciáció vs. conszubsztanciáció vs. zwingliánus szimbolizmus, bullingeri parallelizmus és kálvini instrumentalizmus). Az evangéliumi felekezet, már ha egyáltalán foglalkoznak a teológiai megközelítéssel – többnyire zwingliánusok, azaz a szentségeket puszta szimbólumnak tekintik. Meggyőződésünk szerint a mi gyülekezetünkben a kálvini instrumentalizmust valljuk, mivel szerintünk ez a legbiblikusabb a fentiek közül. Mégis a legnagyobb probléma nem az, hogy ki mit hisz, hanem – és az leglényegesebb – hogy nem szolgálják ki elég rendszeresen. Amikor pedig nagy ritkán mégis kiszolgálják, akkor pedig különféle akadályokkal távol tartják attól az arra szerintük nem elég érdemeseket: nevezetesen a gyermekeket.
Ma Magyarországon – ismereteink szerint – egyedül, a Reformált evangéliumi Egyház az, amelyik gyakorolja a hívő és gyermekkeresztséget és a heti úrvacsorát, mely utóbbinál Isten országának legkisebb tagjait, a gyermekeket is szívesen várjuk. Természetesen, ha van olyan protestáns gyülekezet/felekezet, aki ebben a kérdésebn hozzánk hasonló meggyőződésen van, örömmel várjuk a megkeresést.
Az egyházfegyelem gyakorlása
A történelmi egyházakban ez jellemzően nem is létezik a gyülekezeti tagok számára. Hallottuk-e már, hogy valakit azért vontak egyházfegyelem alá, mert mondjuk nem jár el egyáltalán istentiszteletekre? Ez egyenesen hallatlan ezen felekezeteknél. Az evangéliumi gyülekezeteknél ez többnyire érvényesül valamilyen mértékben, de sajnos egyre inkább ott is a világi pszichológiai megoldások és kifogások kezdenek hódítani. Mikor hallottunk arról, hogy pl. egy házassági krízisben a gyülekezet felállít egy törvényszéket, hogy megállapítsa, hogy ki a vétlen fél?
Összességében tehát azért volt szükséges egy új evangéliumi felekezet létrehozására, mert ma Magyarországon nincs olyan felekezet, ami 1) kálvinista és konzervatív meggyőződésű, a Sola Scriptura talaján megálló, 2) gyakorolja a felnőtt és gyermekkeresztséget és heti rendszerességgel kiszolgáltatja a sákramentumokat a gyermekeknek is, és 3) őrzi és védi Isten országát és Jézus nyáját a megátalkodott (azaz megtérni nem hajlandó) farkasoktól.
Közösségre hívás
Mindezeket pedig nem abból a meggyőződésből írjuk, hogy azt a látszatot keltsük, mintha mi lennénk az egyetlen hűséges református/protestáns gyülekezet. Elismerjük, hogy az eltérések ellenére, sok gyülekezet tagjai alapvetően hűséges követői Jézusnak. Jelen cikknek a célja a felekezetünk magyarországi kontextusba helyezése és a párbeszéd megnyitása annak érdekében, hogy mik azok a pontok, ahol még bőven van tennivaló Isten országa építésében.
Szentháromság Evangéliumi Egyház 
Én tudok egy olyan felekezetről, amely pár itt olvasott számomra érdekességet leszámítva ezen a vonalon mozog… csodálkozom is, hogy nem sikerült feltérképezni… pl. itt van egy 2000-ben írott címében szinte azonos cikk:
http://www.reformatus.net/uj-megreformalt-egyhaz
Én is csak Google-ezgetve bukkantam erre az oldalra. Hívők gyermekkeresztségét illetően is gondolom érdekesek lesznek ezek a kiadványok:
http://www.reformatus.net/konyveink
KedvelésKedvelés
Kedves obeliksz!
Köszönöm a hozzászólást. Ismerem a szóban forgó gyülekezetet és annak vezetőségét. A keresztyén egyházon belül vannak hozzánk hasonló gyülekezetek/felekezetek, de a tapasztalatom az, hogy az általunk vallott különbözőségek (különösen a gyermekek úrvacsorája, liturgia, posztmillennializmus, biblikus “federal vision” tan) számukra vállalhatatlanok és emiatt elhatárolódnak tőlünk. Mi elfogadjuk a különbözőséget ezekben a dolgokban és készek vagyunk a biblikus párbeszédre, amely azonban részünkről nem akadálya a testvéri közösségnek.
KedvelésKedvelés
Kedves akhajdu!
Köszönöm a választ, vagyis az új gyülekezetük létrejötte előtt vagy a cikk írásakor már ismert volt a szóban forgó hitvalló egyház?
KedvelésKedvelés
Igen.
KedvelésKedvelés
Köszönöm a szíves eligazítást. Tudom ez nem fórum, hogy végig vegyünk egy témát, nem is akarnám túl terhelni, de még kikívánkozik belőlem egy gondolat:
Ha van már hitvalló református egyház, akkor engem legalábbis jobban érdekelne innen egy olyan cikk, hogy miért van szükség egy más liturgikus vagy más a református hitvallások sákramentum kiszolgáltatásába bele férő gyakorlattal élő egyházra. Vagy federal vision-ös, gyermek úrvacsoráztató, posztmillenialista új egyházra. Azon túl, hogy legyünk sok színűek, legalább, mint a szivárvány :).
Szerintem fontosabb sákramentum helyes kiszolgáltatásának a módja (kik által, hogyan, kiknek), ahogy ez a hitvallásokból is kitűnik, mint az, hogy mondjuk két havonta, havonta vagy hetente gyakorolják. Úgy olvastam ez az új egyház presbiteriánus egyházkormányzatra törekszik, nem independensre (érdekes, hogy püspök tartotta a lelkész avatást). Vagyis keresné és elfogadná a felsőbb presbitériumok döntését egyházvezetési ügyekben. Én úgy tudom a RPE-ben az úrvacsorázás heti rendszerességű gyakoriságát logisztikailag sem lehetne kivitelezni, mert nem mindenhol vannak beiktatott presbiterek, akik Úrvacsorát szolgáltathatnának ki. Ha pedig van helyi presbitérium, presbiteriánus rendszerben ezek határozhatnak a helyi úrvacsorázás gyakoriságát illetőleg.
A posztmillenializmus hozzám is közel áll, habár nem halnék meg érte, sőt református egység törekvést sem áldoznék érte. Volt már szerencsém ebben a kérdéskörben beszélni RPE berkekben, és vannak ott akik inkább ezt a nézetet osztják, a tanító presbiterek többnyire a pre-t vallják, de nem fújják úgy fel ezt, nagyobb lelkiismereti szabadságot hagynak a kérdésben… szerintem egy új református egyház alapításánál nem kéne ilyen kérdésekkel az ajtót rúgni, mert akkor minél jobban feszíti az ember befelé, annál inkább nyomni fogják bentről, vagy kifele ha nagyon nyomni akarja az ember, a másik részről lehet nem kell más csak, hogy engedjék és már is indulhat a kellemetlen borulás…
A federal vision-ről számomra hiteles angol hitvalló református forrásokból olvastam jót is és rosszat is, inkább rosszat, ezért sötét szürkének, de leginkább zavarosnak tartom a témát… emiatt induló új egyház számomra, hát… visszás.
A gyermekek úrvacsoráztatásáról még nem is hallottam, így nem is igen kommentálnám, de ha annyira megalapozott lenne is, mint a metrikus zsoltár éneklés… részemről köszönöm, de inkább most hagyjuk, tényleg ilyen kérdésben kell egy református egyház, református egység megnyilvánuljon?
Békességet Istentől!
KedvelésKedvelés
Kedves Obeliksz!
A reformátor elődeink az 1529-es marburgi kollokviumon nem tudtak megegyezni a sákramentumokkal kapcsolatban. Tkp. ez lett az egyik fő oka annak, hogy a protestán felekezetek szétváltak. Amiben nem értettek egyet az a hely, mód és jelentés volt, amiben egyetértettek, az a gyakoriság (minden IT alkalmával). Sok függ attól, hogy mi az euchraisztia. Ha a zwingliánus (szikbolikus) vagy bullingeri (paralellizmus) megközelítést vesszük – ami a legelterjedtebb ma magyarországon az evangéliumi körökben- akkor valóban nincs nagy szüksége a vacsora rendszeres vételének, hiszen ennek központjában az ember emlékezése áll. Ha azonban a kálvini megközelítést vesszük (instrumentalizmus), akkor érthető, hogy miért fontos ez. Az eucharisztiában Isten Jézust adja nekünk, közli magát velünk, megerősíti a hitünket. Oly módon közli magát velünk, ahogyan nem közli magát a hirdetett Igében, vagy az egyházfegyelemben. Aki nem részesül rendszeresen Jézusból, azon előbb-utóbb a lelki alultápláltság jelei mutatkoznak. Mivel nincs kézzelfogható megbizonyosodásuk Isten kegyelméről és szeretetéről, alternatív “sákramentumokhoz” fognak nyúlni: pl. gyermekbemutatás az evangelikáloknál, papírra írt bűnök, melyeket után elégetnek, kavicsokra írt bűn, amit egy keresztre rátesznek, állandó önmarcangolás/önostorzás a bűn miatt a megbocsátottság öröme nélkül, törvényeskedés. Más tüneti jelei a hívők között a depresszió, öngyilkossági gondolatok stb.
Önmagában a jó sákramentológia gyakorlása persze nem oldja ezt meg, de a megoldás része (az igehirdetés és eh. fegyelem mellett). Aki maga is érzi ennek a szükségességét, rendszeresen éhezi és szomjazza Krisztust, az ilyen embereknek tud a mi gyülekezetünk otthont adni.
KedvelésKedvelés
Semmi kifogásom a hetenkénti úrvacsorázással, amennyiben egy gyülekezet presbitériuma ilyen döntést hoz, bárcsak lenne úgy, hogy ettől valóban java részt megoldódnának a hívek lelki bajai. Csak nem kardoskodnék ezzel új egyházat alapítani.
Rögtönzött utána olvasásom alapján a marburgi zsinat nem a gyakoriságot vitatta, és inkább a lutheránus hitvallástól szakadást érinti, mint a reformátust. Esetleg református egyházak között is történt hasonló kollokvium amiről, amin az úrvacsora tartás gyakorisága miatt a református egység megbomlott?
KedvelésKedvelés
“Semmi kifogásom a hetenkénti úrvacsorázással, amennyiben egy gyülekezet presbitériuma ilyen döntést hoz…” Talán lesznek más református közösségek is, akik hasonló befogadással képesek erre és a korábbi dolgokra is tekinteni. Persze ez nem oldja meg a presbiteriánus egyházkormányzás kérdését. A mi felekezetünk alapvetően presbiteriánus felépítésű. Ennek az egyik legfontosabb eleme, hogy vitás ügyekben a helyi presbitérium döntése fellebbezhető és az egyházkerületi zsinat (presbytery) elé lehet felterjeszteni. Ez nem csak a lelkészi fegyelmi kérdésekre vonatkozik, hanem a tagokra is.
A zsinat határozatát is meg lehet támadni az Egyházi Tanács (General Counci) akár egyes híveket érintő sérelmek miatt. Jelenleg ez is hiányzik az általam ismert magyar egyházakban. Hiába van esetleg több gyülekezet is egy felekezetben, ha az egész felekezetnek csak egy presbitériuma van és nincs lehetőség a feljjebbvitelre. Ez kvázi egy independens, kongregácionalista felállás. A CREC felekezeteiben a helyi gyülekezet presbitériuma delegál küldötteket a zsinatra. A zsinatnak van egy levezető elnöke (presiding minister), amit – a magyarországi közérthetőség miatt – egyszerűen püspöknek fordítok. Feladata kizárólag adminisztratív és a tisztséget 3 évente valaki más veszi át. Angolul tudóknak ajánlom felekezetünk alkotmányát http://crechurches.org/documents/
KedvelésKedvelés
A Magyar Református Egyházban is püspök a “zsinat lelkészi elnöke”. Ha jól figyeltem meg, a püspökük vagy “zsinat lelkészi elnökük” lengyel. Tudtommal pedig a Magyaron kívül a lengyel az egyetlen ahol református egyházban püspöki tisztség megmaradt, magyar mintára. Magyar vonalon is ez csak szimbólikus, meg csak adminisztratív jellegű, meg csak hagyomány őrzés.
KedvelésKedvelés
A kiküldő anyaegyházunk presbitériuma lengyel, jelenleg a lelkészi elnök amerikai 2016 óta. Ez a fajta valódi presbiteriánus egyházszervezet szavatolja a helyi gyülekezetek autonómiáját miközben figyelmet fordít az elszámoltathatóságra.
KedvelésKedvelés