„A teljes Krisztus, az élet teljességére”

Az ember eredeti elhívása az volt, hogy átalakítsa a teljes teremtést, hogy az egyre inkább tükrözze a Menny dicsőségét. A bűn, ami az ember lázadása Isten ellen, eltorzította ezt az elhívást. Azonban Krisztusban ez az elhívás helyreállt. Most, mint pap-király, a férfiak munkájukat a Kert művelésével és védelmével végzik; és mint menyasszony-királynő, a nők a munkájukat a Kert díszítésével és dicsőítésével végzik. Együtt pedig az elhívásuk az, hogy betöltsék a teremtést Isten dicsőségével és ismeretével. Az ember, férfi és nő együtt, Isten képmásaként újra átrendezi a világot, az éretlen dicsőségtől az érett dicsőség felé haladva, hogy a föld egy nap tükrözze a mennyei mintákat.

A Kerttől az Isten Városává történő haladás nemcsak a történelem folyását mutatja, hanem hangsúlyozza, hogy Isten különleges jelenlétének öröme az Istentiszteletben, amit férfiak vezetnek, alakítja a kultúrát és az ember életét. Az istentisztelet alatt Isten helyreállít bennünket dicsőségre, bölcsességre tanít, és táplál minket, a Szentlélek által, Krisztus feltámadt életével. Ezért az ember törekvései – különösen, de nem a teljesesség igényével; pl. művészet, munka, család, oktatás, kormányzás – az istentiszteletből fakadnak. Krisztus helyreállítja az igazi istentiszteletet, lehetővé téve egy érett társadalmat, ahol az élet minden része dicséretként kínálkozik Istennek, ami a tökéletesített és dicsőséges Új Jeruzsálemben teljesedik ki.